Mint mondtam az előző részben, erre a kérdésre most válaszolni fogok, hiszen ma elkezdtem agyalni ezen, s belémötlött, egy megintcsak "világot magában foglaló" felismerés.
Nos, ragozhatnánk itt ezer évig, hogy mi is a szerelem. Vagy úgy, ahogy leírtam az előző részekben, egy általános definícióval, vagy úgy, hogy elkezdjük mondogatni, amit általában hallani szoktunk: "hát tudod, ez a szívet átjáró érzés", "háát izéé... nem tudom, csak jó", szóval ezer jó tulajdonság felsorolása sem mutatna - számomra - a pontos megfogalmazásra.
Alapvetően abból a gondolatból indulok ki, hogy a szerelmet nem "kreálni kell magunknak", hiszen mindenki arról számol be, ugyebár, hogy az csak úgy jön neked. Persze, mert elsősorban a szerelmet nem az indítja be (kvázi nem az rúgja be a motort), hogy az ember hozzátesz ehhez valamit! Abszolúte nem. Szerintem a szerelem ennél bonyolultabbat igényel. Nem azt, hogy mi "tegyük" a szerelmet, hanem pont fordítva...
A kulcsszó: LEMONDÁS! Nézzük egy nagyon materiális, már-már érzéketlen szempontot: mit tesz a szerelem? Elveszi a pénzünk, elveszi a lakásunk felét, aztán háromnegyedét, elveszi a kocsinkban a helyet, elveszi a nyugalmunk, elvesz egy csomó dolgot szép lassan... (ez tényleg meghökkentő gondolatmenet, de mindjárt lesz magyarázat!!) ami eddig megvolt, annak a fele a szerelembe megy, és az egyedüllevős napjaink is oda. Na akkor most mi van? Az első pakliban ott kavarog a már említett szépség, és pont a "nyugalmas egyedüllétből" való kitörés. A másodikban pedig az, hogy elveszik egy csomó minden, vagy inkább áttranszofrmálódik a használati joga, csomó mindennek.
Emlékezünk a régi mondásra? "Ne háborúzz, szeretkezz!" Miről szól a háború? Hatalomról! Miről szól a hatalom? Erőforrásról és pénzről. Akié a több pénz, azé a hatalom, akinél a több erőforrás (legyen szó humán és-/vagy ásványkincsről..) azé a pénz.
A szerelmet bizony EZ indítja be! Hogy le tudunk mondani az anyagiakról. A szerelemben levő dolog, valahogy kihelyezi az emberek gondolatmenetét a materiális világból, és átmegy már-már egy másik elméleti síkba/dimenzióba, kinek hogy tetszik. Egy szerelmes ember például elolvasta volna az előző bekezdéseket, biztos beleborzongott volna, hogy hogy lehetek ilyen érzéketlen bunkó, hogy ilyen anyagiasan bírom leírni azt, hogy mink veszik el, pedig ez tulajdonképpen érték!
Persze, nem csak ez a kulcs a szerelemhez, még nagyon sok subfolyamat befolyásolja, de az egyik legnagyobb kapocs a gépezetben az, hogy le bírunk mondani valamiről, valakiért! Nem azt mondom, hogy az szerelem, ha valaki egy audi a6ost tol a nője popója alá, majd elhalmozza mindennel, mert az már egy másik női furomány, a kihasználás kategóriája!
De erről majd lehet később, lehet nem... de egyenlőre ezt a tartományát az életnek eléggé átgondoltnak érzem a blogomban, szóval ezután jönnek a "szabad" témájú agytörések.
Remélem leszűrtetek valamilyen tanulságot, vagy legalább a gondolkodásmódotok egyik része megegyezik azzal amit mondok!
Minden jót!
*: Még mielőtt elfelejtem, leírom, hogy még egy picit azért piszkált a gondolata a témának, és elkezdtem más irányba gondolkozni, és ezt még ide be kell toldjam. Az alábbi kérdésre próbáltam választ találni.
Miért ünnepelik a párok a házassági évfordulót, vagy a friss kapcsolatok, az 1 hónapos vagy több hónapos összejövetelt, esetleg miért tartják számon azt, hogy pontosan hány napja/órája ismerkedtek meg?
És arra jutottam vissza - ha eddig olvastál, tudod, kedvenc eszközömhöz fordulok -, hogy monotonitás. Monoton az egyedüllét, azt már megbeszéltük. Viszont akár anno Petike a triciklivel, a párkapcsolatokkal is ugyanaz a helyzet. Irtó keményen küzdünk egy kapcsolatért, beleadunk mindent, randizunk, stb. stb, és aztán ha megjön a munka gyümölcse, nagyon örülünk... egy hétig... két hétig... három hétig... aztán szépen lassan (ahogy a tricikli kezdett már nem új lenni) elkezdjük UNNI a kapcsolatot. Azt a kapcsolatot amiért annnak idején nagyon sokat küzdöttünk, s ezt mi elfelejtük. Nem azért mondom, mert én álszent vagyok, és mindig számon tudom tartani minden 'értékemnek' (akár materiális, akár szellemi) azt a tulajdonságát, hogy egykoron mennyit is küzdöttem érte. Ha így lenne, sohasem kéne újabb valami, mert mindig nagyra tudnám becsülni azt a dolgot, ha mindig abban a helyzetben tudnék rápillantani, mint ahogy az első napokban. De valljuk be, ez senkinél nincs így. Vannak persze, akik ebben is - mint minden másban - kitartóbbak, és sok idejék tudják raktározni a küzdelem értékét, de mindenki egy adott időintervallumon belül (rövidebb vagy hosszab) elkezd új dolgokat keresni, a monotonitás megtörése érdekében. Mert ez kell! Valljuk meg.
Nos ezen kitérő után, térjünk vissza a párkapcsolatra. Szóval megunjuk. És tulajdonképpen -ezen logika alapján- mit csinálunk amikor ünnepelünk valamit? S most itt nagyon mindegy, hogy házassági évforduló, vagy az első megismerkedés napja, vagy bármi más. A véleményem: az ünnepeléssel, próbálunk visszaemlékezni az adott napra, nemigaz? És ha visszaemlékezünk, próbálunk beleérezni, hogy milyen is volt, felidézünk emlékeket, és - most jön a fontos! - felidézzük ezekkel együtt (ha akarjuk, ha nem, tudat alatt), hogy milyen is fontos volt akkor 'megszerezni' a másikat. Ezért ünnepelünk évfordulókat, speciális napokat, vagy bármi mást. Hogy az ember kicsit megtudjon állni a rohanásban, és elgondolkozzon: "Tényleg, mit is éreztem akkor?" Az érzelmeket idézzük fel! És valljuk be, az érzelmekre hosszú távon is vissza tudunk emlékezni, mert ez a típusa az emlékeknek (mert több típusú emlék van ugyebár :-)) jobban elraktározódik, legyen az nő, férfi, vagy gyerek.
De legyen gyerek. Kora gyerekkorban egy szegény 'kisemberben' minden közvetlen behatás megmarad, és ez kihat a további életére. Ha például valamiért nagyon megszidják vagy akár a fizikai határokat is súrolják vele szemben, mert... hozzányúlt adott tárgyhoz, még akár 10 év múlva is össze fog szorulni a gyomra annak használatán, vagy akár el is kerüli inkább azt!
Igy szerintem, amelyik párkapcsolatban mindkét fél jól tudja, hogy mióta is vannak együtt, azoknak lehet jövőjük, azonban ha valamelyik fél hiányosnak mondható ezen szempontból, akkor ott nem biztos, hogy egy életre összekovácsolt lesz a dolog.
